KERESÉS

H631 konzolasztal

A H631 konzolasztal klasszikus stílusával a modern enteriőrök pompás kiegészítője is lehet, ha éppen kontrasztot szeretnénk létrehozni. A konzolasztal minden környezetben képes a klasszikus elegancia megjelenítésére.

A H631 konzolasztal szofisztikált eleganciája a modern környezetekben is rögtön látható.

A H631 konzolasztal klasszikus stílusával a modern enteriőrök pompás kiegészítője is lehet, ha éppen kontrasztot szeretnénk létrehozni. A konzolasztal minden környezetben képes a klasszikus elegancia megjelenítésére. Ezt több dolognak is köszönheti. Egyrészt a gyönyörű faanyagnak, melynek mintázatát az asztallapon jól megfigyelhetjük a fényképen szereplő kivitelben. Másrészt pedig az apró részleteknek: a bordázott lapoknak, széleknek és a fiókok fémből készült, gyémánt formájú fogantyúinak.

A konzolasztal igazán praktikus, több dolgot is tárolhatunk benne három fiókjának köszönhetően. A két vitrinrészben pedig dísztárgyakat, kisebb műalkotásokat is látványos módon, közszemlére tehetünk. Ráadásul védve azokat!

A H631 konzolasztal akár a H640 konzolasztal „nagytestvére” is lehetne, hiszen külsejük majdnem megegyezik, annyi különbséggel, hogy a H631 konzolasztal megjelenésében nincs plusz szín a fiókoknál, csupán csak kerettel vannak az alsó fiókok kiemelve. Míg a H640 kissé szabadabb szellemű, addig a H631 inkább érett, szofisztikált. Persze ezt a kifinomult külsőt ez a konzolasztal a képen szereplő lenyűgöző színének is köszönheti, mellyel már az első pillanattól fogva elkápráztat bennünket.

A konzolasztal 140 cm széles, 80 cm magas és 40 cm mély. Színét több megadott színből lehet kiválasztani, lakkozott és festett kivitelben is.

Ha szeretné magának tudni ezt a terméket, vagy kérdése akadt vele kapcsolatban, keressen fel minket elérhetőségeink egyikén! Ha szeretne megtekinteni más lakberendezési ötleteket is, akkor látogasson el Facebook oldalunkra!

Értékelje a terméket a csillagra kattintva!

Átlagos értékelés: 0 / 5. Értékelések száma: 0

Még nem volt értékelés.

We are sorry that this post was not useful for you!

Let us improve this post!

Tell us how we can improve this post?

Cikkszám:

EP/H631

Anyag:

fa

Méret SZxHxM [mm]:

cm. L. 140 P. 40 H. 80

Szín:

több színből választható lakkozott vagy festett

Típus:

klasszikus fa konzolasztal

A konzolasztal 140 cm széles, 80 cm magas és 40 cm mély. Színét több megadott színből lehet kiválasztani, lakkozott és festett kivitelben is.

Értékelje a terméket a csillagra kattintva!

Átlagos értékelés: 0 / 5. Értékelések száma: 0

Még nem volt értékelés.

We are sorry that this post was not useful for you!

Let us improve this post!

Tell us how we can improve this post?

Back to Top