KERESÉS

Timeless éjjeliszekrény és komódcsalád

A Timeless éjjeliszekrény és komódcsalád lekerekített sarkokkal, fém fogantyúval rendelkezik, továbbá különféle méretben kapható éjjeliszekrényekből és komódokból áll. A szekrények négy apró lábon állnak, így kis rést hagynak a bútor és a föld között.

A Timeless éjjeliszekrény és komódcsalád tagjait az olasz Alf DaFre gyártónál Enrico Cesana tervezte, akinek nevéhez harmincöt bútorterv fűződik.

A Timeless éjjeliszekrény és komódcsalád lekerekített sarkokkal, fém fogantyúval rendelkezik, továbbá különféle méretben kapható éjjeliszekrényekből és komódokból áll. A szekrények négy apró lábon állnak, így kis rést hagynak a bútor és a föld között. A szekrények teteje ideális dekorációk, képkeretek tárolására is. Az éjjeliszekrény háromféle méretben kapható, az egyfiókos 45 cm széles és 30,9 cm magas. A méretben ezt soron követő bútordarabok 45 cm szélesek és 36 cm magasak, illetve 45 cm szélesek és 43,7 cm magasak. Ezek a szekrények két fiókosak, de az első fiók keskenyebb, mint a második.

A komódok háromféle méretben, ezek közül kettő öt fiókkal, illetve egy három fiókkal választható. Az öt fiókosoknak az a különlegessége, hogy az első két fiók keskenyebb, mint az alsó három, illetve a három fiókosnak pedig az első fiókja keskenyebb. A bútorcsalád választható hőkezelt, sötét tölgy változatban, hétféle faszínben, tizenegyféle lakozott matt tölgy és huszonkilencféle matt lakozott színben.

További képekért keresse fel a gyártó honlapját vagy nézze meg termékgalériánk képeit! Ha esetleg kérdése lenne a termékkel kapcsolatban, akkor kérjük, keresse fel kollégáinkat az elérhetőségeink egyikén! Ha pedig további bútordarabokat szeretne megismerni, akkor látogasson el a Facebook oldalunkra is!

Értékelje a terméket a csillagra kattintva!

Átlagos értékelés: 0 / 5. Értékelések száma: 0

Még nem volt értékelés.

We are sorry that this post was not useful for you!

Let us improve this post!

Tell us how we can improve this post?

Cikkszám:

Alf/ Timeless

Szín:

faerezetű, választható magasfényű és matt festéssel

Típus:

Modern komódok és éjjeliszekrények

Back to Top