KERESÉS

Avalon asztal

Az Avalon asztal különleges kialakítású alapja fából készült és nyitott pórusú lakkozást kapott. Mielőtt még elérné az asztallapot, a négy befelé döntött láb egy keretben kapcsolódik, onnan pedig négy másik, rövidebb, kifelé dőlő szerkezet indul és érkezik az asztallaphoz.

Az Avalon asztal egy erős egyéniséggel rendelkező bútordarab, mely puszta jelenlétével képes karaktert adni a legegyszerűbb környezetnek is.

Az Avalon asztal különleges kialakítású alapja fából készült és nyitott pórusú lakkozást kapott. Mielőtt még elérné az asztallapot, a négy befelé döntött láb egy keretben kapcsolódik, onnan pedig négy másik, rövidebb, kifelé dőlő szerkezet indul és érkezik az asztallaphoz. A lábak által létrehozott szögletes formáknak remek kontúrt ad az asztallap ívelt kialakítása, mely a sarkoknál azért követi az alap szögletes formáját. A modern dizájnú és egyszerű vonalvezetésű asztal minden környezethez tökéletesen illeszkedik, és a székválasztásnak is nagy teret enged.

Az asztal lába csak antracit színűre festett kivitelben kapható, az asztallap esetében azonban rengeteg választási opcióval élhetünk. Az asztallap készülhet fából, mely nyitott pórusú vagy matt lakkozást kaphat, de HPL anyagból is, illetve a felület texturált is lehet. A képeken a lehelet vékony HPL asztallappal szerepel a termék, mely remek kontrasztot ad a kissé vaskosabb talpazatnak. Az asztallap anyagáról további információkat az alábbi pdf-ekben talál.

Az olasz gyártócég, a Tomasella, a legjobb minőségű alapanyagok felhasználásával készítette el ezt terméket, így Ön biztos lehet az Avalon asztal magas színvonalában és hosszú távú használatában. Az asztal 75 centiméter magas.

A következő méretekben kapható:

  • 180 cm x 100 cm
  • 200 cm x 110 cm
  • 240 cm x 120 cm

Speciális méretek:

(csak matt lakkozott és nyitott pórusú lakkozású asztallapnál)

  • 190 cm x 105 cm
  • 210 cm x 112,5 cm
  • 220 cm x 115 cm

Ha felkeltette érdeklődését ez a termék, vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén! Ha pedig további lakberendezési ötleteket szeretne böngészni, látogasson el Instagram oldalunkra!

LAMINÁLT, HPL
NYITOTT PÓROSÚ LAKKOZÁS
MAGASFÉNYŰ ÉS MATT LAKKOZÁS

Gyártói oldal

Értékelje a terméket a csillagra kattintva!

Átlagos értékelés: 0 / 5. Értékelések száma: 0

Még nem volt értékelés.

We are sorry that this post was not useful for you!

Let us improve this post!

Tell us how we can improve this post?

Cikkszám:

Tomasella / AVALON

Méret SZxHxM [mm]:

5 cm, H 75 cm, L 180 cm, L 190 cm, L 200 cm, L 210 cm, L 220 cm, L 240 cm, P 100 cm, P 105 cm, P 110 cm, P 112, P 115 cm, P 120 cm

Szín:

lásd gyártói LINK

Típus:

Modern étkezőasztal

Back to Top